2015. április 17., péntek

A dolgok divergenciája

A dolgok örök divergenciájában mindig megtalálom, ami taszít és azt is, ami vonz, így nem untat az állandóság és egyneműség.

Nincs külön szavam a jóra és nincs külön a rosszra, a létezés önmagában érdekel.

Azzal is állhatok törvényen kívül, hogy minden módon elkerülöm a vele való érintkezést. Mivel észrevétlenségemben nem kerülök vele összeütközésbe, így betartása alól is mentesülök.

A magányosság is lehet teátrális, demosntratív. Az pedig már semmivel sem jobb a közösségi nyüzsgedelemnél. Kivonulni a társadalomból úgy, hogy kivonulásod és kívülmaradásod észrevétlen maradjon - egyedül ennek van értelme, csak ez szabadíthatja fel a magány rejtett energiáit.

Tavaszodik, a hó alól előtűnnek az ősz hullafoltjai, a megfeketedett, egyberothadt avar. Nem, nem a születéssel kezdődik az élet, hanem a termékeny halállal, amelyből kikelnek az élet első csírái, mint gemmulából a lárva, televényből a kökörcsin.

Kenyeret szelek, éles késem alatt herseg a héja. Nem kenem rá a megcukrosodott mézet, azt is vágom és harapom hozzá, íze olyan, mintha lucerna között heverésznék egy nyári réten.

Negyvenötös bakanccsal állok a tornácon, de nem tudom megvetni a lábam a szárazon úgy, hogy ne érezzem az imbolygó hajópadlót. Hiába kötöttem ki véglegesen, lényegem mégis ottmaradt a végtelen vízen. 

Szeretem tudatosítani magamban szükségleteim szűkösségét. Jó tudni magamról, hogy bármikor elélek kenyéren és vizen, sőt, előbbi nélkül hetekig, utóbbi nélkül napokig kibírom, bármeddig elvagyok egy kajütnyi helyen, csónakfenéken akár, kibírom a hideget és a forróságot, a magányt, a félelmet, kibírok mindent. Már régóta nem kívülem, hanem itt bennem függenek a hajókötelek. Csak beléjük kell kapaszkodnom és imbolyoghatok kedvemre a dolgok örök divergenciájában.