2015. július 24., péntek

Elcsesződött mindkét ország

Ukrajna romokban. Nem lehet már itt élni, mondják a rokonaim. Hajdani magammal együtt sokat próbáltak. Szovjet állampolgárként se volt nagy a dúskálás a javakban, meg kussolni kellett, de alaposan. Élni mégis lehetett. Úgy, ahogy, de se éhezni, se rettegni, se a jövőtől gyerekeit félteni mégsem kellett senkinek. Most meg...

Magyarország szerethetetlen. Emlékszem, gyermekkoromban mekkora élmény volt ide érkezni. Mindenki magyarul beszélt (igaz, akkori otthonomban, Beregszászban is majdnem), minden magyarul volt kiírva (otthon elég kevés). Más volt az utca, az üzletek, a lakások illata. Volt foszlós zsemle, teavaj, májkrém, Bambi. Csúcs! - De a gyerekkoron túl, nagyjából a Kóla megjelenésekor már mást is érzékeltem: a szellemi élet magasát, az anyanyelvű kultúrát, a hatalommal nem törődő minőségelvet. No és a szolidaritást. Az, hogy mi mind magyarok vagyunk, alapvető életélményem. Most meg... Én vagyok a magyar, te egy szemét libsi, komcsi, liberós, buzi, betolakodó stb. vagy, takarodj innen.

Hát bizony kedvem is volna olykor takarodni. Ha lenne egy hazám még Beregszászban. De Kárpátalja is ebek harmincadján.

Elcsesződött minden.

És már fel sem áll.

2015. július 23., csütörtök

Kezünkből kihullott a jámbor szerszám

Nincsenek eszközeink a reményre. Kezünkből kihullott a jámbor szerszám, fegyverre cseréltük, dühösen ropogóra, élesen szisszenőre vagy ami a legrosszabb: némán gyilkolóra. A halál úgy ette be magát a bűrünkbe, mint szú a pácolatlan fahasábba. Nem teszünk ellene, hagyjuk, hogy lepetézzen. Kihordjuk a halál kukacait, s bár testünkben tenyésznek, büszkén hisszük, hogy magunkévá ragadtuk az életet.

2015. április 17., péntek

A dolgok divergenciája

A dolgok örök divergenciájában mindig megtalálom, ami taszít és azt is, ami vonz, így nem untat az állandóság és egyneműség.

Nincs külön szavam a jóra és nincs külön a rosszra, a létezés önmagában érdekel.

Azzal is állhatok törvényen kívül, hogy minden módon elkerülöm a vele való érintkezést. Mivel észrevétlenségemben nem kerülök vele összeütközésbe, így betartása alól is mentesülök.

A magányosság is lehet teátrális, demosntratív. Az pedig már semmivel sem jobb a közösségi nyüzsgedelemnél. Kivonulni a társadalomból úgy, hogy kivonulásod és kívülmaradásod észrevétlen maradjon - egyedül ennek van értelme, csak ez szabadíthatja fel a magány rejtett energiáit.

Tavaszodik, a hó alól előtűnnek az ősz hullafoltjai, a megfeketedett, egyberothadt avar. Nem, nem a születéssel kezdődik az élet, hanem a termékeny halállal, amelyből kikelnek az élet első csírái, mint gemmulából a lárva, televényből a kökörcsin.

Kenyeret szelek, éles késem alatt herseg a héja. Nem kenem rá a megcukrosodott mézet, azt is vágom és harapom hozzá, íze olyan, mintha lucerna között heverésznék egy nyári réten.

Negyvenötös bakanccsal állok a tornácon, de nem tudom megvetni a lábam a szárazon úgy, hogy ne érezzem az imbolygó hajópadlót. Hiába kötöttem ki véglegesen, lényegem mégis ottmaradt a végtelen vízen. 

Szeretem tudatosítani magamban szükségleteim szűkösségét. Jó tudni magamról, hogy bármikor elélek kenyéren és vizen, sőt, előbbi nélkül hetekig, utóbbi nélkül napokig kibírom, bármeddig elvagyok egy kajütnyi helyen, csónakfenéken akár, kibírom a hideget és a forróságot, a magányt, a félelmet, kibírok mindent. Már régóta nem kívülem, hanem itt bennem függenek a hajókötelek. Csak beléjük kell kapaszkodnom és imbolyoghatok kedvemre a dolgok örök divergenciájában.